Egyéb 

A koszovói békefenntartó misszió felülvizsgálatát kérte a NATO-tól Horvátország és Albánia

A koszovói békefenntartó misszió (KFOR) felülvizsgálatát kérte a NATO-tól Horvátország és Albánia, mert a szerb politikusok nacionalista retorikája szerintük destabilizálja a régiót, amely még mindig a 90-es évek okozta súlyos sebeket hordozza magán – közölte a horvát és az albán védelmi minisztérium csütörtökön.

Szerbia és Koszovó között azután keletkezett újabb konfliktus, hogy Belgrád az észak-koszovói Kosovska Mitrovicába „Koszovó Szerbia (része)” feliratú vasúti szerelvényt indított, amelyet a koszovói hatóságok nem voltak hajlandók beengedni. Még mielőtt incidensre történt volna, Aleksandar Vučić szerb kormányfő tíz kilométerre a határtól leállította a szerelvényt. Döntését akkor azzal indokolta, hogy értesülései szerint a koszovói albánok megpróbálták aláaknázni a síneket, majd kivezényelték a különleges rendőri alakulataikat, hogy összecsapásokat provokáljanak, a koszovói rendőrség pedig le akarta tartóztatni a vonatvezetőt és az utasokat.

Koszovói politikusok úgy reagáltak az esetre, hogy Belgrád Észak-Koszovót Szerbiához akarja csatolni, mint ahogy azt Oroszország tette a Krím félszigettel.

Damir Krstićević horvát és Mimi Kodheli albán védelmi miniszter a horvát média szerint levélben fordult Jens Stoltenberg NATO-főtitkárhoz, amelyben elítélték a szerb politikusok nacionalista kijelentéseit és a szerb-koszovói határon történt összetűzést. Hangsúlyozták: az akció célja az volt, hogy Szerbia kétségbe vonja Koszovó függetlenségét és destabilizálja a Kelet-Balkánt.

A miniszterek ezért azt kérték, hogy a NATO az új események tükrében vizsgálja felül a koszovói békemisszió operatív tervét. (mti)

 

Hasonló bejegyzések