Vučić nem vesz részt pártja főbizottsági ülésén?
A szerbiai köztévé (RTS) haladó párti forrásokra hivatkozva közölte, – miután kiderült, hogy Tomislav Nikolić állítólag indul az elnökválasztásokon – kétséges Aleksandar Vučić kormányfő részvétele az SZHP pénteki ülésén.
A párt főbizottságának ezen az ülésen kell döntést hoznia az elnökség javaslatáról, mely szerint Vučićot is indítják az államelnöki pozícióért vívott harcban. Arra azonban nem derült fény, hogy a rezsim feje miért ne jelenne meg…
Nyilatkozott időközben Zorana Mihajlović kormányalelnök is, aki, mint mondta, „igyekszik nem hinni abban, hogy Nikolić Szerbia, a Szerb Haladó Párt és Aleksandar Vučić ellen fordult”. Hozzátette, szeretné magától az elnöktől hallani, ha mégis így döntött.
A szerbiai sajtó intenzíven foglalkozik az újonnan előállt helyzettel, egyelőre folynak a találgatások, miközben cikkünk megjelenéséig sem a kormányfő, sem az államelnök nem nyilatkozott. Várjuk a fejleményeket.
F.J.