Egyéb 

Íme a „haladó” Szerbia: a gyerekek napokig nem váltanak fehérneműt

ovodaA legkisebbek tisztálkodási és higiéniai szokásait vizsgáló reprezentatív kutatás szerint a szerbiai gyermekek csupán 50 százaléka fürdik rendszeresen, 40 százaléka pedig ritkábban, esetleg sohasem mos fogat – közölte a Batut Közegészségügyi Intézet.

A szerbiai óvodapedagógusok keresik módját annak, hogyan kényszerítsék rá a szülőket, hogy több figyelmet fordítsanak gyermekeik higiéniájára. Így szándékosan temperafestékkel, csokoládékkal, vagy más ételekkel bepiszkítják a gyerekek ruháit, hogy ekképpen felhívják a szülők figyelmét arra, hogy itt az ideje már annak, hogy gyerekeik megfürödjönek vagy tiszta ruhát húzzanak.

Pár hónappal ezelőtt Ana Sarić óvodapedagógus figyelmezetetése felkeltette országszerte a közfigyelmet. Nevelők, gyermekorvosok kiálltak mellette.

Saša Milićević gyermekorvos szerint giliszták, bőrgombásodások, és számos más fertőző betegségek veszélyeztetik a legkisebbeket a rossz higiénia miatt.

„Egyes gyerekek piszkosan mennek orvoshoz. Meg vagyok róla győződve, hogy az óvodákban még rosszabb a helyzet, mint a rendelőkben. A szülőknek tudniuk kell, hogy a kosz rengeteg egészségi problémát okozhat” – fogalmazott Milićević, hozzátéve: a fogorvosok észrevették, hogy a gyerekekek napokig nem mosnak fogat, ez miatt magas arányú a gyermekek fogazatának káriesz-frekvenciája is.

Legyünk őszinték, sajnos az ilyen „felelős” szülők döntik el a választásokat is.

Alo nyomán U.Z.

Kapcsolódó: Sokkoló információ: nem fürdenek a szerbiai szkupstina képviselői!

Brutális adatok: Szerbia polgárai nem fürdenek, nem mosnak fogat, sokat cigiznek, depressziósak és egyre több a rühes beteg

Lehangoló eredmények: a szerbiai lakosság mindössze 50 százaléka mos minden nap fogat

 

 

Hasonló bejegyzések