Egyéb 

Megszűnik a hitoktatás és a polgári nevelés a sulikban?

a hitoktatasAz oktatási rendszer alapjairól szóló új törvénytervezetben nem szerepel a hitoktatásról és polgári nevelésről, mint választott tantárgyakról szóló szakasz.

A pravoszláv egyház rendkívül elégedetlen ezzel a tervezettel. Olyannyira, hogy még a szent szinódus is megtárgyalta ezt a kérdést. Rövidesen közleményben reagál majd az említett jogszabályra, illetve annak javaslatára.

A szerbiai iszlám közösség sem tud beletörődni a várható változásba.

Az okatatási minisztérium még 2015-ben felvetette az említett tantárgyak törlésének lehetőségét, de azóta semmi sem történt.

A parlament az elnökválasztás utáni időszakban foglalkozik majd a szóban forgó törvénytervezettel.

Novosti nyomán F. F.

Hasonló bejegyzések