Egy csatát megnyertünk: Magyarul is ki kell írni Kolozsvár nevét
A Minority Rights Egyesületnek és a hozzá csatlakozó magánszemélyeknek adott igazat kedden a Kolozs Megyei Törvényszék abban a perben, amelyet a kolozsvári többnyelvű városnévtáblák ügyében indítottak a polgármesteri hivatal ellen – erősítette meg Szőcs Izabella jogtanácsos, az egyesület jogi képviselője.
A táblabíróság honlapján közzétett ítélet szerint a bíróság részben helyt adott a felperesek kérésének és elrendelte, hogy a polgármesteri hivatal magyarul is (tehát németül nem!) feltüntesse Kolozsvár elnevezését a város bejáratainál álló hivatalos városnévtáblákon.
A döntés nem jogerős, az ítélet indoklásának közzétételétől számított tizenöt napon belül megfellebbezhető. A Főtér értesülései szerint a kolozsvári városháza fellebbezni fog az ügyben. Oana Buzatu, a polgármesteri hivatal szóvivője ezt a Mediafax hírügynökségnek is megerősítette.
A kolozsvári polgármesteri hivatalt azért perelte be a Minority Rights Egyesület, hogy a városháza nem alkalmaz egy 2002-ben elfogadott önkormányzati határozatot, amely előírja a többnyelvű városnévtáblák kihelyezését.
Főtér nyomán HC