Egyéb 

A Magyar Szó igazgatója szerint a délvidéki magyarok „divatból” vándorolnak el

Csütörtökön tartotta legutóbbi ülését a Magyar Nemzeti Tanács. A tanácskozás során a pénzügyi tervek és a beszámolók elfogadásáról döntöttek a küldöttek. 

Az ülésen előterjesztették az MNT által társ alapított (és a szakmai szervezetek közül csak a VMSZ pártközlönyeiként emlegetett) médiaházak jelentéseit is.

 
Így Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója is beszélt a lap tavalyi eredményeiről. 
A beszámolójában Ökrész kifejtette, hogy a Magyar Szó igyekezett bemutatni azokat a helyi magyarokat, akik itthon igyekeznek boldogulni. Szerinte ez azért volt kiemelten fontos, mert a délvidéki magyarságnak szinte már „divathóbortjává” vált, hogy elvándorolnak a szülőföldjükről. 
„A lapban közölt írások azt igyekeztek bemutatni, hogy a már szinte divattá váló elköltözés helyett, sokan itthon keresnek és találnak megoldást családjuk boldogulására.” – mondta el Ökrész, az MNT ülésén. 
 
okresz-rozalia-kivandorlas-magyar-szo
Nem először hallani hasonló véleményeket. Az Ökrész által igazgatott lapban a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Pásztor István beszélt arról, hogy a délvidéki magyaroknak „büdös a munka”  és ezért mennek külföldre. 

– Ha az igazi véleményemet kellene kimondanom, nem nagy sikert aratnék azokkal a mondatokkal. Tény az, hogy jórészt a megélhetés miatt vándorolnak ki az emberek, de bizony azt is látni kell, hogy ott olyan munkákat vállalnak el, amelyeket itthon hetykén visszautasítanak. 

Vagyis, Pásztor szavai szerint olyan munkát vállalnak el a délvidéki magyarok nyugaton, ami itthon esetleg „büdös lett volna nekik”, és emiatt (Pásztor szavai szerint) „hetykén” elutasítják azokat. Magyarán, a VMSZ elnöke az okokat nem abban látja, hogy a délvidéki magyarok tömegei a létminimum alatti mélyszegénységben élnek. 

Így aztán nem meglepő, hogy Ökrész Rozália, aki egyébként korábban többször indult már a választásokon a VMSZ színeiben, (így például 2014-ben a párt köztársasági képviselőjelöltjei között is szerepelt) azonos véleményen van Pásztor Istvánnal. 
 
A legnagyobb vajdasági, magát magyarnak mondó párt vezetője és az egyetlen magyar nyelven megjelenő szerbiai napilap igazgatója tehát közös véleményen van az elvándorlásával kapcsolatban, de kérdés, hogy ebben a kérdésben hogyan vélekednek azok a délvidéki magyarok, akik külföldre kényszerültek? 
 
Ha Önnek van véleménye és szeretne üzenni a saját „divathóbortjáról” vagy „hetykeségéről”, akkor küldje el véleményét a [email protected] drótpostacímre. 
 
R. P. 

 

 

Hasonló bejegyzések