Lehet, hogy semmi sem lesz Vučić-Brnabić ígéretéből: az IMF ősszel dönti el, engedélyezi-e a nyugdíjak emelését
James Roaf, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerbiai küldöttségének vezetője kijelentette, hogy Szerbia „növekvő bevételét” elsősorban az eladósodás csökkentésére és a nagyberuházásokra kell költeni.
Egyértelmű tehát, hogy semmi sem lesz a nyugdíjak és a közalkalmazottak béreinek jelentősebb, 10 százalékig terjedő növeléséből.
Mi több, arról, hogy egyáltalán sor kerül-e az említett járandóságok emelésére, az IMF (amelynek Szerbia továbbra is a rabja) csak ősszel dönt.
(Politika nyomán)