Patriot rakéták érkeznek Lengyelországba
A lengyel és az amerikai védelmi minisztérium képviselői aláírták a Patriot légvédelmi rakéták szállításáról szóló megállapodást – jelentették be Varsóban.
Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter közölte, hogy aláírták azt az emlékeztetőt, amelynek értelmében az amerikai kormány hozzájárul a legkorszerűbb Patriot típusú rakétarendszerek eladásához IBCS tűzvezetési rendszerrel és radarral együtt. Az első ütegeket 2022-ben szállítják Lengyelországba, a rendszerek egy év alatt érik el a hadműveleti készültséget. Varsó nyolc rakétaüteget vásárol.
Macierewicz hangsúlyozta, hogy ez lesz a lengyel hadsereg legkorszerűbb rakétavédelmi rendszere, amely szavatolja az ország teljes biztonságát. Ezek a fegyverek hatékony ellensúlyt jelentenek majd a rövid hatótávolságú, Iszkander típusú orosz rakétákkal szemben, írja a kitekintő.hu.
A Patriot rakétarendszerek beszerzését 2015 áprilisában az akkori lengyel elnök, Bronislaw Komorowski irányozta elő, bejelentve: Lengyelország az ukrán válság miatt felgyorsítja rakéta- és légvédelmi rendszerének fejlesztését. Az erre kiírt pályázat előkészítő szakaszát 2014 nyarán zárták le, a legnagyobb esélyes a Patriotokat gyártó amerikai Raytheon cég.
A ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek megsemmisítésére alkalmas Patriot rendszerek, mintegy 7,6 milliárd dollár értékben, a Wisla (Visztula) elnevezésű légvédelmi program keretében megvalósítandó beszerzésével, befejeződött a Lengyelország biztonságának megőrzését célzó tárgyalások nagyon fontos szakasza.