Szerbia 

Állati veszély vár az autósokra

Július közepétől augusztus közepéig tart az őzek üzekedése, vagyis amikor a szerelmes bakok nem igazán figyelnek semmi másra, csak a sutát követik. Mondhatnánk azt is, hogy „ész nélkül” közlekednek, nem számít nekik, hogy szántóföldön vagy közúton rohangálnak.

A szerelemtől felajzott bakok nem néznek szét az út szélén, óvatlanok, nem várják meg, hogy mi az autónkkal elhaladjunk, ha csábos hangokat hallanak, rögtön ugranak. Főleg az éjszakai, hajnali időszakban udvarolnak, ők sem szeretik a nagy melegeket. Ez van. Ha a suta hajlandó pározni, akkor hívja a szerelmes lovagot. Ő meg rohan.

Figyeljük a vadveszélyre figyelmeztető táblákat, és körültekintően vezessünk az elkövetkező időszakban, mert bármelyik bokorból, erdős területről kiugorhat elénk egy őz. Meg érkezhet a többi is, ugyanis a lánykák csoportosan járnak, utánuk lohol a bika…

Ha megcsillanó szempárt látunk, lassítsunk, várjuk meg, hogy az állat eldöntse, átmegy az úton, vagy visszamegy az erdőbe. Nem árt tudni, hogy lopásnak számít a törvény értelmében, ha az elütött állatot hazavisszük. Értesíteni kell a rendőrséget, az illetékes vadásztársaságot, ugyanis ők szállítják el a vad tetemét. Az autónkban keletkezett kárt meg vagy kifizeti a biztosító, vagy nem. Az sem mellékes, hogy egy őzbak értéke több ezer euró is lehet…

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk az állatokra, mint ahogy öreg néne óvta őzikéjét…

Hasonló bejegyzések