Súlyos emberáldozatokat követel a szíriai milíciák és az IÁ összecsapása
Legalább 31-en vesztették életüket az elmúlt 24 órában a szíriai kormánypárti milicisták és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei közötti összecsapásokban a nyugat-szíriai Hama és Homsz tartományokban – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
A civil szervezet tájékoztatása szerint az összecsapásokban a kormánypárti milíciák 18 tagja (9 szíriai és 9 külföldi), valamint 13 dzsihadista vesztette életét.
A harcok leginkább a Hama tartomány közepén található asz-Szalamíja város keleti és nyugati felében, illetve a Homsz tartományban fekvő asz-Szukna város nyugati és déli részében összpontosulnak. Asz-Szukna az utolsó olyan település, amely az IÁ ellenőrzése alatt áll a homszi tartományban.
A szíriai kormányerők és szövetségeseik a múlt héten számos – olaj- és gázmezőben gazdag – területet szereztek vissza a dzsihadistáktól a Hamával és Homsszal is szomszédos rakkai tartományban.
Ez utóbbiban jelenleg is tart az azonos nevű székhely, az Iszlám Állam szíriai „fővárosának” számító Rakka és környéke felszabadítását célzó ostrom, amelyet június 6-án indított a kurd és arab erőket tömörítő Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellenzéki szervezet, amelynek előrenyomulását az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje és az amerikai különleges erők is segítik a harcokban. (MTI)