Szerbia 

A képmutatásnak nincsenek határai: Vučić ismét magasabb béreket ígér

Az év végéig a szerbiai átlagbérek elérik majd a 440 eurót, ez pedig a kormány 2-3 évvel ezelőtti megszorításainak köszönhető – mondta a szerb rezsim feje, Aleksandar Vučić. A szerb elnök egyik mániája az egyre növekvő fizetések ígérgetése, ezt már több éve tapasztaljuk.

Mint azt niši látogatása során mondta, miniszterelnöki tisztségének elején a polgárok átlagosan 356 eurót vihettek haza, ez év júniusában pedig 409-et. Hozzátette, a külföldi befektetőknek és a konkurenciának köszönhetően a fizetések egyre nagyobbak lesznek. A gond „csak” az, hogy ebből a polgárok semmit sem érzékelnek, sőt!

A szegénység és a polgárokra gyakorolt nyomás egyre nagyobb, az emberek szó szerint éheznek, a nagyvállalatok sztrájkolnak, az elvándorlás egyre gyakoribb jelenség, a migránsok a szó szoros és átvitt értelmében is fojtogatják az ország lakosságát, a korrupció soha nem látott méreteket ölt.

Mindezen tények ellenére Vučić még mindig ígérget, megalázva ezzel saját népét, amelyet amúgy mélységesen megvet, hazugságainak határa pedig csak a csillagos ég.

Miután a déli tartomány, Koszovó is végképp elveszni látszik, a diktatúrára emlékeztető rendszer képviselője még mindig hatékonyan befolyásolja a nép véleményét. Ezért pedig maguk a polgárok is hibásak.

Hasonló bejegyzések