Durvuló válság: Kim Dzsong Un ismét rakétát „küldött” Japánnak
Észak-Korea magyar idő szerint este 11 körül újabb rakétát lőtt fel Japán irányába; a szigetország lakóit felszólították a hatóságok, hogy menjenek az óvóhelyekre – írja a BBC.
A dél-koreai vezérkar szűkszavú közleménye szerint helyi idő szerint reggel Phenjan körzetéből keleti irányba indítottak egy „azonosítatlan rakétát”. A helyzetet Dél-Korea és az Egyesült Államok jelenleg elemzi, összehívták a szöuli nemzetbiztonsági kabinetet, Donald Trumpot is tájékoztatták a történtekről.
A dél-koreai hadsereg becslése szerint a rakéta valószínűleg elérte a 770 kilométeres magasságot, és 3700 kilométert tett meg.
Az újabb fenyegető esemény után péntekre összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülését, ezt a testület etióp soros elnöke jelentette be. A diplomata egyúttal közölte: az ülést zárt ajtók mögött tartják.
A dél-koreai hírszerzés már több mint egy hete tudomást szerzett arról, hogy Északon egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) szállítanak a nyugati partvidékre, amivel bármikor újabb tesztet hajthatnak végre
Az Egyesült Államok külügyminisztere közleményben hangsúlyozta, hogy Kínának és Oroszországnak cselekednie kell. „Kína szállítja a fűtőolaj nagy részét Észak-Koreának. Oroszország a legnagyobb foglalkoztatója az észak-koreai munkaerőnek” – olvasható a közleményben.
Rex Tillerson szerint
„Pekingnek és Moszkvának közvetlenül vezetőik révén jelezniük kell, hogy nem tűrik tovább a felelőtlen rakétafelbocsátásokat”.
A Fox televízió csütörtökön este megszólaltatott egy Dél-Koreában dolgozó kutatót. A Szöulból élő adásban kapcsolt Andrej Lankov kifejtette: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felgyorsította rakéta-, és nukleáris programja megvalósítását, méghozzá „sokkal nagyobb ütemben, mint arra bárki is számított volna”.
A szakértő szerint Phenjan megfelelő számú interkontinentális ballisztikus rakétára akar szert tenni, amellyel támadást intézhet néhány amerikai város ellen. Lankov kétségét fejezte ki, hogy féken lehet-e tartani Észak-Koreát, ugyanis szerinte bármilyen katonai erő alkalmazása háborúba sodorja az egész Koreai-félszigetet.