A Moviepass megreformálja az amerikai mozipiacot
Mitch Lowe a Netflix alapítója, most mint a Moviepass vezérigazgatója a havi feliratkozás díjat lecsökkentette 9,95 dollárra. Ezért a pénzért bárki bármit megtekinthet az ország szinte bármelyik mozijában, amikor csak szeretné – bár napi egynél többször nem lehet. A Moviepass úgy tervez, hogy jövőre már két és fél millió előfizetője lesz.
A korábban 50 dolláros havidíjra csak a legelkötelezettebb filmrajongók fizettek elő. De mióta 10 dollár a díj, a millenniumi generáció tagjai – akik korábban csak ritkán jártak filmszínházba – ma már ismét elárasztják a mozikat. Amikor regisztrálunk a Moviepass rendszerében, akkor a cég egy MasterCard bankkártyát küld postán. Amikor kiválasztjuk a filmet, az időpontot és a helyszínt (a filmszínházak 90 százalékában használható a kártya), a cég ráteszi a jegy árát a kártyára és miután ezt lehúzták a mozi pénztárában, megkapjuk a jegyet.
Jelenleg a cég számára totális veszteség, hogy 10 dollárért adja az egy hónapos előfizetést, azonban Mitch Lowe reméli, sikerül megállapodniuk a filmszínházakkal, hogy az egyéb bevételekből is részesedjenek, mint az üdítő, vagy a pattogatott kukorica, hiszen jelentős nézősereget generálnak. Lowe úgy véli, ha bebizonyítja, hogy ezzel a módszerrel sokkal több embert csábít be a mozikba, akkor a nagy láncok is meg fogják osztani a profitot a céggel, írja az Origo.
A Moviepass-nak azonban máris is van egy komoly ellensége: az AMC. Ez az Egyesült Államok legnagyobb mozilánca – 660 filmszínházzal rendelkezik –, és azzal fenyegetőzik, hogy jogi lépéseket tesz a cég ellen. Ráadásul az AMC kemény lépésre szánta el magát, nem csak a Moviepass kártyát blokkolja, hanem minden Mastercard kártyát és tranzakciót. Mitch Lowe véleménye szerint az AMC saját előfizetői szolgáltatást akar indítani, amely hasonló lesz a Moviepass-hoz.