Szabadka: A helyi haladók teljes mellszélességgel kiállnak Labanért
A haladók szabadkai bizottsága „apszolút támogatásáról” biztosította Bogdan Laban polgármestert, akit az utóbbi időszakban több botrány kapcsán is megemlített a sajtó.
Közölték, hogy az általuk biztosított támogatást Laban „tetteivel és elért eredményeivel” érdemelte ki. Hozzátették, hogy az ellenzék frusztrált, és a polgármester ellen táplált gyűlöleten kívül mást nem tudnak nyújtani a szabadkai polgároknak.
Elítélték ugyanakkor Maglai Jenőt is, aki szerintük „tönkretette a várost”, sőt a korábbi polgármester ténykedését összefüggésbe hozták a zimonyi klán egyes tagjaival is.
A helyi haladók szerint sikerült útját állni az egykori városi „hatalmasságok” korrupt és törvénybe ütköző tevékenységének, akik annak idején „saját zsebeiket tömték, és a város költségvetését károsították”.
Eközben azonban Vučić helyi csatlósai nem adnak magyarázatot saját tetteikre: rendőrségi terror, migránsprobléma, gondok az egészségügyben, infrastruktúrális problémák, megoldatlan bűnügyek… Hosszú a lista.