Szerbia 

Fekete címoldallal tiltakoztak a sajtó elfojtása ellen Szerbiában

Rövid ideig tartó elsötétítéssel tiltakoztak a sajtószabadság elfojtása ellen a szerbiai ellenzéki hírportálok csütörtökön.

Délben pár percre elsötétült néhány internetes  oldal Szerbiában, a megnyitott lapokon fehér betűvel csak annyi volt olvasható: „Ilyen az, ha nincs szabad sajtó”.

Emellett csütörtökön a Danas című ellenzéki napilap, valamint a Vreme és a Novi Magazin című hetilap fekete csíkkal jelent meg, amelyen szintén a sajtó elhallgattatását elutasító, illetve a sajtószabadság mellett kiálló üzeneteket lehetett olvasni.

Az akcióban a szervezők szerint körülbelül 150 hírportál vett részt, céljuk pedig az volt, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy Szerbiában egyre kisebb a médiumok élettere, közli a hiradó.hu.

A tiltakozás közvetlen kiváltó oka a dél-szerbiai Vranje kritikus hetilapjának, a Vranjske Novine című újságnak a pénzügyi ellehetetlenítése, illetve megszűnése volt. A lap 23 évig működött, a főszerkesztő szerint viszont kénytelenek voltak felfüggeszteni a folyamatos támadások és az előre be nem jelentett ellenőrzések miatt.

Hasonló bejegyzések