Elévült a híres (és súlyosan aberrált) filmrendező bűne: megúszta a nemi erőszakért járó börtönt
Nem emel újabb vádat a Roman Polanski rendező ellen a Los Angeles-i ügyészség, mivel az 1975-ben történt szexuális zaklatás, amelyről a közelmúltban tett feljelentést az áldozat, már elévült.
A Los Angeles-i kerületi ügyészség által kiadott memorandum szerint a hivatal nem indíthat eljárást az ügyben, mivel lejárt az elévülési idő. Egy nő októberben tett feljelentést a rendőrségen a 84 éves Polanski ellen. Ebben azt állította, hogy a filmrendező 1975-ben egy fotózás során, amelyen tízévesen vett részt, szexuálisan molesztálta.
A nő arról számolt be, hogy aktfotókat készítettek róla, ekkor történt a zaklatás. Polanski ügyvédje, Harland Braun ügyfele nevében visszautasította a vádat és közölte, hogy a gyanúsítás hazugság. Roman Polanski ellen 1978 óta van érvényben elfogatóparancs Amerikában, mivel akkor elszökött az országból, mielőtt ítéletet hirdettek volna egy másik eljárásban, amely egy 13 éves lány megerőszakolása ügyében indult ellene.
Korábban az ügyészség Roman Polanski ügyében közölte: nem engednek Hollywood nyomásának, továbbra is a filmrendező kiadatását kérik.
Az ügyészi hivatal szóvivője pár éve elmondta, nem hajolnak meg a rendező letartóztatása ellen tiltakozó és szabadon engedését követelő hollywoodi sztárok kérése előtt, és nem is terveznek egyeztetést a hírességekkel.
A Polanski elengedése érdekében Franciaországban indított nemzetközi petíciót a filmes ipar több mint 100 személyisége írta alá, többek között olyan hollywoodi művészek, mint Woody Allen (szintén pedofil), Martin Scorsese és David Lynch, továbbá Wim Wenders, Pedro Almodóvar (homoszexuális), Tilda Swinton és Monica Bellucci.
Debra Winger színésznő azt mondta: egy három évtizeddel korábbi ügyről van szó, „mellette állunk, várjuk szabadulását és következő remekművét”. Harvey Weinstein (akiről időközben kiderült, hogy számos nőt molesztált) Oscar-díjas producer szerint Polanski humanista, és az igazságszolgáltatás tévedésének áldozata.
A hollywoodi elit véleménye azonban elütött az átlag amerikaiak megítélésétől. A Los Angeles Times című napilap honlapján nagyjából csak minden harmincadik komment támogatta Polanskit, a túlnyomó többség azon a véleményen van, hogy a rendezőnek felelnie kell azért, amit tett.
Polanski szabadon engedését a nemzetközi filmvilág legismertebb személyiségei közül sem mindenki támogatta: Luc Besson francia rendező például nem volt hajlandó aláírni a petíciót. Mint fogalmazott, szereti Polanski filmjeit, de senki nem állhat a jog felett.
(MTI és Hvg nyomán)