Szerbia 

A szandzsáki bosnyákok útleveleiben ezentúl nem szerepel majd a „szerb állampolgárság” kifejezés?

A Szandzsákért nevű párt még néhány évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy az úti okmányokban a jövőben a „szerb állampolgárság” kifejezés helyett az álljon, hogy „Szerbia Köztársaság állampolgársága”.

Fevzija Murić, az említett párt elnöke szerint a szerb belügyminisztérium gyakorlatilag beismerte és kijavította korábbi hibáját.

Mint mondta, tavaly októberben egy szandzsáki bosnyák már a korrigált útlevelet vehette kézhez.

Reményének adott hangot, hogy a Szerbia területén élő bosnyákokat többé az úti okmányokban sem nevezik majd „szerb állampolgároknak”.

(Novosti nyomán)

Hasonló bejegyzések