„Gyarapodik a magyar Keresztapa családjának vagyona”
Orbán vejének cége, az Elios volt az, amelyik rengeteg megbízást kapott magyarországi települések világításának korszerűsítésére – írja Volner János, a Jobbik Magyarországért alelnöke Facebook-bejegyzésében.
A pályázatok többségét eleve úgy írták ki, hogy az Elioson kívül senki másnak, vagy legfeljebb egy-két cégnek lett volna esélye indulni a munkáért
– fejti ki Volner.
Így nagyon komoly pénzt kerestek, hiszen brutális áron számláztak le lámpákat.
Budapesten az Árpád fejedelem útján a Margit híd és a Zsigmond tér közötti szakaszon a modern lámpáknak a darabja például 139 085 forintba került. De ugyanilyen márkájú, típusú és technikailag szinte teljesen azonos lámpákat szereltek fel Keszthelyen is a helyi bevásárlóközpontok közelében. Ott ezeknek a lámpáknak darabja sokkal többe, 217 805 forintba került a városnak.
„Menet közben kiderült az is, hogy az Elios egykori tulajdonosának cége, a Sistrade úgy vett vett részt egyes pályázatok előkészítésében az önkormányzatok részéről, hogy mindeközben az Eliosban is tulajdonos volt. Az összejátszás során 40 millió eurós támogatást zsebeltek be, ezért az Unió csalás elleni hivatala most visszakérné a pénzt, ezzel egy időben pedig azt javasolja a magyar ügyészségnek, hogy tegyen jogi lépéseket az ügyben.”
Mi azonban tudjuk, hogy semmi sem lesz az egészből – hangsúlyozza Volner – a maffia-szervezetek egyik tulajdonsága ugyanis, hogy tagjaik a végsőkig kiállnak egymás mellett, így természetesen Polt Pétertől sem várhatunk semmit.
A Jobbik elnöke egyetlen megoldás lát: „április 8-án (amikor Magyarországon országgyűlési választások lesznek – a szerk. megjegyzése) el kell söpörnünk minden idők legkorruptabb, leggyalázatosabb módszerekkel élő kormányát”.
(A képen Orbán Viktor veje, Tiborcz István és maga a kormányfő)