Anyaország Kiemelt 

Szijjártó szerint Magyarországon és Szerbiában külföldről vezényelt, a kormányváltás szándékát mutató akciókat hajtanak végre

A veszélyek korában tovább nőtt a magyar-szerb kapcsolatok jelentősége, ezért a nemzeti érdekek azt diktálják, hogy még szorosabb legyen az együttműködés a két ország szuverenista kormányai között – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Szegeden. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb kollégájával, Marko Đurićtyal közös sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy Brüsszel ma már nem riad vissza az egyre durvább eszközök használatától sem a térségben, hiszen látható, hogy külföldről vezényelt kormányváltási kísérleteket hajtanak végre azokban a közép-európai országokban, ahol szuverenista vezetés van hivatalban. „Márpedig Magyarországon és Szerbiában is…

Tovább
Anyaország Kiemelt 

Legyőztük Szerbiát a vízilabda Benu-kupán

A vízilabda válogatottak a július 12-én kezdődő szingapúri világbajnokságra készülnek. A magyar és a szerb csapat 2000 néző előtt a Margitszigeten vívott egymással barátságos találkozót. A harmadik negyed közepén öt góllal is vezetett a magyar férfi vízilabda-válogatott Szerbia ellen a Hajós uszodában, és bár a párizsi olimpiai bajnok a folytatásban még vissza tudott jönni egyenlő állásra, Burián Gergely hajrában szerzett góljára már nem érkezett válasz: Varga Zsolt csapata 13–12-re nyert, és a második helyen végzett a Benu-kupa felkészülési tornán. Magyarország–Szerbia 13:12 (4:4, 4:1, 3:4, 2:3).

Tovább
Anyaország Kiemelt 

A munkáltatói márka ereje: így építhetünk hiteles és vonzó arculatot!

A vállalati siker egyik leglényegesebb eleme a motivált és hozzáértő munkaerő megléte. De nem elég ám megtalálni a megfelelő munkatársat, az is fontos, hogy hosszabb távon elkötelezett maradjon. Ebben hatalmas segítséget nyújthat egy már korábban, tudatosan felépített márka, amely manapság trendi kifejezésnek tűnhet, azonban sokkal inkább egy átfogó stratégiai szemlélet. A munkáltatói arculat jelentősége Korábban még lehetséges volt az, hogy egyetlen pozícióra több száz jelentkezés érkezzen be, ennek köszönhetően a munkáltató előnyös helyzetben volt, hiszen bőven akadt miből válogatnia. Az elmúlt időszakban azonban a munkaerőpiac átalakult, teljesen új helyzet állt…

Tovább
Anyaország Kiemelt 

Megtiltották a budapesti „prájd“ megtartását

Megtiltotta a jövő szombatra meghirdetett „Budapesti Büszkeség“ homoszexuális rendezvény megtartását a Budapesti Rendőr-főkapitányság – az erről szóló határozatot a rendőrség honlapján tették közzé. A police.hu oldalon közzétett dokumentumban az írták, hogy a rendőrség a gyülekezési hatósági jogkörében eljárva a Városháza Park – Károly körút – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér -Vámház körút – Fővám tér – Szabadság híd – Műegyetem rakpart helyszíneken, június 28-án reggel 6 és este 10 óra közötti időpontban történő megtartását megtiltja. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, azt a közléstől számított három napon belül…

Tovább
Anyaország Kiemelt 

A magyar kormány küzd az indokolatlan áremelések ellen?

„A magyar kormány minden esetben fellép az indokolatlan áremelések ellen. Az árréscsökkentés továbbra is védi a családokat és a nyugdíjasokat, az érintett élelmiszerek 19,6 százalékkal lettek olcsóbbak, míg a drogériai termékek ára 26,9 százalékkal lett kedvezőbb – hangsúlyozta a legfrissebb árstatisztikai adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Kiemelték, hogy a kormány tovább küzd, önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is, a gyógyszerárak esetében is határozott egyeztetések folynak az árak önkéntes korlátozása érdekében. A közlemény idézi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait, amelyek…

Tovább
Anyaország 

„Aki énekel, kétszeresen imádkozik”

Amikor több száz ember együtt énekel Isten dicsőségére, valami különleges történik. A Református Énekek koncert idén is lelki találkozássá válik, a közös éneklés ünnepévé. A 2025. június 7-i rendezvényről Zila Gábort, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetőjét, az est főszervezőjét kérdeztem. Kik énekelnek? A hagyományos résztvevők mellett idén új kórusokkal is bővül a fellépők sora. A már ismert és évek óta visszatérő énekkarok között ott van a Központi Református Kórus, a Debreceni Református Kollégium Kántusa, valamint a nagykőrösi Arany János Gimnázium kórusa is. Ezek a kórusok évek óta részesei…

Tovább
Anyaország Kiemelt 

Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá.   Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.   És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor, S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz…

Tovább
Anyaország 

Hála a megtartó kegyelemért: a református egység ajándék és egyszersmind küldetés

Ünnepi úrvacsorás istentisztelettel zárult a magyar református egységnap központi eseménye. Kolumbán Vilmos József erdélyi püspök hirdette az Igét, prédikációjában a kegyelemből való megigazulásról, az Isten előtti hódolatról és a magyar reformátusok hitbéli egységéről beszélt. A kedvezőtlen időjárás ellenére zsúfolásig megtelt a nagytemplom előtti tér az úrvacsorás istentisztelet kezdetére (fotó: Zelenka Attila) Pontban délután kettőkor elcsendesedett a nagytemplom előtt zsúfolásig megtelt tér, megszólaltak a harangok, és a szabadtéri úrvacsorás istentisztelet kezdetén a részvevők elénekelték a 90. zsoltár első versét. Steinbach József püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Isten örökkévalóságáról…

Tovább
Anyaország 

Tízezer szív, egy hang – Ez az a nap! Szombathelyen az ország egyik legnagyobb keresztyén zenei és közösségi eseménye

Idén május 31-én a szombathelyi Haladás Sportkomplexumban tartják meg az ország egyik legnagyobb keresztyén zenei és közösségi eseményét, az Ez az a nap! rendezvényt. Az alkalom jubileumi jelentőséggel is bír, hiszen idén huszonöt éve, hogy útjára indult a mozgalom. A főszervezőt, László Viktort kérdeztük a helyszínválasztásról, az ökumenikus összefogás erejéről, a dicsőítés jelentőségéről, valamint az esemény missziós küldetéséről. Talán a legkülönlegesebb része, hogy Szombathelyen ilyen nagyszabású Ez az a nap! még nem volt – hangsúlyozta László Viktor, hozzátéve, hogy a helyszín kiválasztása tudatos volt, a Haladás Sportkomplexumban ugyanis tízezer ember…

Tovább