Súlyos botrány rázza Orbánékat: szír maffiózók is magyar útlevelet kaphattak a letelepedési kötvényekkel
Miközben a „menekültek” befogadását hangosan ellenzi a Fidesz-rezsim, az elmúlt években magyar letelepedési kötvényt vásárolt több olyan személy is, akik komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek Magyarország számára – derül ki az anyaországi 444 és a Direkt36 hírportálok összeállításából.
A két portálhoz több mint két hónappal ezelőtt jutott el egy feladó nélküli levél, amely több ország állampolgárainak nevét tartalmazta. Az ismeretlen feladó szerint az ebben felsorolt személyek részt vettek a magyar letelepedési kötvényprogramban. Miután megbizonyosodtak arról, hogy a levél valódi, úgy döntöttek, hogy csak azoknak a nevét hozzák nyilvánosságra, akiknél ehhez közérdek fűződik.
Egy olyan szír állampolgár, Salmo Bazkka is letelepedési kötvényhez jutott, akit az olasz hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy egy nemzetközi, pénzmosással foglalkozó bűnszervezet tagja.
A cikk szerint 2017. november végén elfogtak három szíriai állampolgárt Magyarországon, akik a gyanú szerint egy nemzetközi bűnszervezet Magyarországon tartózkodó tagjai voltak, a portál úgy tudja, hogy e csoport egyik tagja volt Bazkka is.
2017. november 28-án hajnalban a Terrorelhárítási Központ munkatársai vonultak ki öt budapesti és vidéki helyszínre. Az egyik címen az állig felfegyverkezett, terepjárókkal érkező kommandósok betörték a ház kapuját, és elfogtak három szíriai állampolgárt, akik a gyanú szerint egy nemzetközi bűnszervezet Magyarországon tartózkodó tagjai voltak. A hajnali rajtaütésről fotókkal és videókkal számolt be a rendőrség. Az akcióban több köteg, összesen 143 millió forint értékű készpénzt és három kilogramm aranyékszert foglaltak le.
„Kábítószer- és fegyverkereskedelemből, valamint az illegális migrációhoz kapcsolódó bűncselekményekből származó nagy összegű készpénz tisztára mosásával és elosztásával foglalkoztak.”
– írta akkor a Police.hu.
A gyanú szerint ennek a bűnszervezetnek az egyik tagja a Magyarországon elfogott 52 éves Salmo Bazkka, aki a Rogán-féle letelepedési kötvényprogram ügyfele volt. A neve szerepelt a 444-nek és a direkt36-nak küldött levélben, és egy rokona is megerősítette, hogy a férfi letelepedési kötvényt vásárolt.
„Igen, levásárolta, nem migránsok vagyunk”
– mondta magyarul Salmo Bazkka rokona a családi cégük budapesti székhelyén. A kötvényprogramban a befektető közvetlen családtagjait is Magyarországra hozhatta, ezzel a lehetőséggel élt a Bazkka család is.
A másik állítólagos bűnöző, aki Magyarországon letelepedési kötvényhez jutott, szintén szír állampolgár, Atiya Khoury, aki szerepel az Egyesült Államok szankciós listáján, az amerikaiak szerint ugyanis ő Szíriában az egyik legfontosabb pénzember. Az amerikaiak szerint a férfit emberi jogi jogsértések miatt is felelősség terheli. A szankciós dokumentumok szerint Atiya Khoury a tulajdonosa és üzemeltetője egy pénzügyi szolgáltató hálózatnak, amely pénzváltással és készpénzküldéssel foglalkozik. Ráadásul összedolgozott egy olyan férfival is, aki az Iszlám Állammal való üzemanyagcsempészetben is részt vett.
A két lapnak elküldött nevek között Khoury mellett családtagként jelölve 14 éves lánya és 18 éves fia is szerepelt. A letelepedési kötvényprogramban lehetőség van arra, hogy a pénzért uniós útlevelet szerző vásárló közvetlen családtagjainak is papírokat kérjen, nagyon sokan élnek is ezzel a lehetőséggel.
Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója március elején adott tájékoztatást a honvédelmi és rendészeti bizottságnak arról, hogy a kötvényigénylési eljárások biztonsági szempontból rendben zajlottak, a Belügyminisztérium pedig korábban arról tájékoztatott, hogy a vásárlást kezdeményezőknek négyszeres szűrőn kellett átesniük.
Ezeknek az információknak ellentmond a 444-nek nyilatkozó több, a folyamatot ismerő forrás szava, akik arról beszéltek, hogy a cégek a nemzetbiztonsági átvilágítást formalitásként, egy kötelező bürokratikus eljárásként kezelték.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője és a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja szerint ismét bebizonyosodott, hogy a letelepedési kötvények segítségével Magyarországra érkező harmadik ország állampolgárai óriási biztonsági kockázatot jelentenek Magyarországra. Szerinte nyilvánvaló, hogy a
„Fidesz velejéig korrupt politikusai pénzért bármikor eladják az országot és a magyar emberek biztonságát“.
Elmondása szerint a Jobbiknak kezdettől fogva igaza volt,
„amikor a letelepedési kötvények azonnali megszüntetését követelte, amely óriási nemzetbiztonsági kockázat és anyagi ráfizetés Magyarországra nézve“.
Mint arról már többször beszámoltunk, röviddel a szíriai konfliktus kitörése után több nyugati kormány, köztük az Orbán-kormány is (lásd ITT) megszakította a diplomáciai kapcsolatot a legitim damaszkuszi kormánnyal, a szír diplomatákat könyörtelenül kiutasította Magyarországról és a szíriai „ellenzéket“ ismerte el a szíriai nép legitim képviselőjének, ezzel is kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy még jobban kiéleződjön az a konfliktus, amely véres háborúvá fajult és amely tulajdonképpen megindította a migránsinváziót, amelyet – a Jobbiktól lopott ötletekkel és retorikával – a narancsszínű párt mesterien kihasznált.
Mint látjuk, miközben a „menekültek” befogadását hangosan ostorozza a Fidesz-rezsim, a kulisszák mögött állami letelepedésikötvény-biznisszel lehetőséget adott arra, hogy bűncselekménnyel gyanúsított szíriai és harmadik világbeli személyek Magyarországon és az EU-ban szabadon mozoghassanak.
A pénz beszél, a kutya meg ugat, míg a karaván halad.
(magyar sajtó nyomán)