Szerbia 

Műtét közben megégett a lába

December közepén adták át Nišben az új Klinikai Központot. Ott volt mindenki, aki számít. A nagyfőnök, aki imád esőben szónokolni ernyő nélkül, mellette virított a kis fikusz, a háttérben a sírásó, a haláldoktor, a kormány tagjai. 50 millió euróba került a felújítás.

Ott, ahol három éve még sár és mocsár volt, egy új korszak, egy új egészségügy jelképe jelent meg. A Klinikai Központ az egészségügy jövőjét szimbolizálja, amely egy ország szempontjából a legfontosabb érték. Szerbiának egészséges emberekre, az embereknek pedig egészséges Szerbiára van szükségük. Nem, nem én találtam ki ezeket a mondatokat, én ilyen szépeket nem tudok írni, hanem Szerbia államfője nyilatkozott így. New Yorkban, Tel Avivban nincsenek ilyen kórházak…

Majd érkeztek lassan a páciensek is. Ezzel együtt az első feljelentés is. A 32 éves Emilija Rakićnak epehólyag gyulladása volt, majd a szakemberek úgy döntöttek, hogy meg kell műteni.  Április 11-én került sor a beavatkozásra a vadonatúj épületben. A műtét közben megdöbbentek az orvosok, ébredés után meg a páciens is. A fiatal nő másodfokú égési sérüléseket szenvedett. Nem elég, hogy fájdalmai voltak a laparoszkópos eljárással végzett műtét után, még azzal is szembesülnie kellett, hogy kegyetlenül ég a lába, hólyagos. Valamilyen kábellel volt gond. Rövidzárlat keletkezett, elkezdett minden szikrázni, és már meg is volt a baj. A Klinikai Központban elismerték a hibát, a felelősséget a műszerek gyártójára hárították. Hogy hogy került a kábel a nő lábára, talány. Leesett, rátették, hozzáértették? Tény, hogy elég rondán néz ki…

Emilija feljelentést tett az ügyben.

Az első botrány különben már januárban kirobbant, amikor is műtét közben szelfizett egy orvos és két nővér, majd a fényképeket feltöltötték a közösségi oldalakra. Ügyükben eljárás indult.

A Klinikai Központnak egyébként még nincs használati engedélye, most úgynevezett próbaidőn van. A felügyelőségek figyelik, hogy minden rendben működik-e. Úgy tűnik, vannak még hiányosságok…

Egri Emma – egriemma.blogspot.rs

Hasonló bejegyzések