Anyaország Kiemelt 

Az ukránok visszavonták az állampolgársági törvény módosítási javaslatát

Petro Porosenko ukrán elnök visszavonta azt a törvénymódosítási javaslatát, amelynek értelmében egyebek mellett megfosztanák ukrán állampolgárságuktól azokat a kettős állampolgárokat, akik részt vesznek más országok választásain, illetve külföldi útlevelet használnak ki-, illetve beutazáskor az országhatáron.

A kijevi parlament honlapján is regisztrálta az állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslat visszavonását. Az államfő által 8297-es számon április 19-én beterjesztett javaslat alatt május 16-i keltezéssel az szerepel, hogy az előterjesztést visszavonták.

Az indítványt elsősorban a Moszkva által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten élőkre szabták, de ugyanúgy vonatkozott volna az ország minden állampolgárára, így a kárpátaljai magyarokra is.

A tervezet szövege szerint az ukrán és egyben más állampolgársággal is rendelkezők elveszíthették volna ukrán állampolgárságukat, ha külföldön rendezett választásokon szavaznak, illetve részt vesznek más állam választásának megszervezésében, lebonyolításában, és ezt az adott ország állami vagy helyhatósági szerveinek publikus nyilvántartásaiban vagy hivatalos kiadványaiban, illetve weboldalain szereplő adatok bizonyítják.

Az előterjesztés értelmében szintén eredményezhette volna az ukrán állampolgárság elvesztését az, ha valaki az országhatárt külföldi útlevelével lépi át, vagy felhasználja azt Ukrajna területén, és ezt a határőrszolgálat, illetve más ukrán állami szerv rögzíti.

(Infostart nyomán)

Hasonló bejegyzések