Délvidék Kiemelt 

Bemutatjuk a titoizmusban lerombolt magyar és német templomokat

Ma pünkösdvasárnap a kereszténység születésnapját ünnepeljük. Megalakulása után az kereszténység hamarosan csakugyan el is tudott terjedni az egész akkor ismert és lakott világon és ezt a kiterjedését állandóan meg is tudta őrizni, úgy ahogyan azt Üdvözítőnk meg is jövendölte.

Az Úr Jézus azonban azt is határozottan és világosan megjövendölte, hogy az ő országának sorsa ezen a földön üldözés lesz. Megjövendölte, hogy tanítványait üldözni és gyűlölni fogják, ahogyan őt üldözték és gyűlölték.

„Nem nagyobb a szolga uránál” – „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15,10)

 Üldözték is tanítványait és híveit kezdettől fogva a Krisztust el nem fogadó zsidók, majd 300 évig a pogányok. De így volt azóta is számtalan esetben és így van ma is. A múlt században a 100 millió ember haláláért felelős kommunizmus gyűlölettel eltelve a kereszténység iránt templomokat dúlt fel-rombolt le, papokat gyilkolt le és istentelenségre tanította  a népeket.

A délvidéki magyarság és németség is a saját bőrén megtapasztalhatta a kommunisták istentelen bestializmusát. Cikkünket az 1944 után lerombolt katolikus és protestáns templomoknak szenteljük, mindenekelőtt hálás köszönetet mondván a Délvidék régen nevű  Facebook-oldal szerkesztőjének az áprilisi képsorozatért, az alább közölt adatok, fotók az említett oldalról származnak.

Ahogy az oldal szerkesztője írja, a templomrombolásokat a jugoszláv kommunista hatóságok követték el, és az ún. Sajkás-vidék magyartalanítása mellett többnyire az egykoron németek lakta falvakat sújtották (bár ott is akadtak olyan templomok, katolikusok esetében, ahol a gyülekezet részeben magyar volt), mindhárom a mai Vajdaságot alkotó történelmi régióban.

A lerombolt katolikus és protestáns templomok Délvidék területén (1944 után), az eddig ismert adatok alapján:

BÁCSKA

A képen: a gádori Szent Márton templom lerombolása

– Bácskörtés (Kruševlje), római katolikus templom (Rózsafüzér Királynője). A települést is felszámolták.

– Cservenka (Crvenka), református és evangélikus templom

– Csurog (Čurug), római katolikus templom (Szent Lajos király)

– Futak (Futog), evangélikus templom Újfutakon

– Gádor (Gakovo), római katolikus templom (Szent Márton)

– Káty (Kać), evangélikus templom

– Kiskér (Bačko Dobro Polje), római katolikus templom (ismeretlen)

– Kucora (Kucura), evangélikus templom

– Mozsor (Mošorin), római katolikus templom (Jézus Szíve)

– Ókér (Zmajevo), evangélikus és református templom

– Palánk (Bačka Palanka), római katolikus templom Újpalánkon (Szent István király)

– Pincéd (Pivnice), evangélikus templom

– Sajkásszentiván (Šajkaš), evangélikus templom

– Sóvé (Ravno Selo), református és evangélikus templom Újsóvén és római katolikus (ismeretlen) Ósóvén

– Szeghegy (Lovćenac), evangélikus templom

– Szentfülöp (Bački Gračac), római katolikus templom (Szent Fülöp). Az épületet az egyház adta el, helyén ma az egészségház működik.

– Szivác (Sivac), evangélikus templom Újszivácon és evangélikus templom Ószivácon. Az ósziváci templomot csak részben bontották le, majd művelődési otthonná alakították át.

– Tiszaistvánfalva (Bački Jarak), evangélikus templom

– Tiszakálmánfalva (Budisava), evangélikus templom

– Torzsa (Savino Selo), evangélikus templom

– Újvidék (Novi Sad), örmény katolikus templom (ismeretlen)

– Verbász (Vrbas), evangélikus és református templom Óverbászon. A református templom épülete még áll, csak erősen átalakítva és nem tölti be az eredeti funkcióját.

– Zsablya (Žabalj), evangélikus templom

BÁNSÁG

Nákófalva – A lerombolt Szent József római katolikus plébániatemplom

– Bégafő (Klek), római katolikus templom (Sarlós Boldogasszony)

– Bégaszentgyörgy (Žitiste), római katolikus templom (Szent Miklós)

– Beresztóc (Banatski Brestovac), római katolikus templom (Szent József)

– Csősztelek (Čestereg), római katolikus templom (Nepomuki Szent János)

– Ernőháza (Banatski Despotovac), római katolikus templom (Szent Krisztina)

– Fejértelep (Šušara), római katolikus templom (Szent László király?). A mai, 1994-ben épült templom Szent László tiszteletére van felszentelve és építésekor, folytonosság céljából fel lettek használva a régi templom megmaradt téglái. A régi templom titulusáról nincs adat.

– Ferenchalom (Kačarevo), evangélikus templom

– Homokos (Mramorak), evangélikus templom

– Istvánfölde (Krajišnik), római katolikus templom (Szent István király)

– Katalinfalva (Ravni Topolovac), római katolikus templom (Páduai Szent Antal)

– Kevepallós (Pločica), római katolikus templom (Szent József)

Lázárföld (Lazarevo), római katolikus templom (Szent Ágoston)

– Mollyfalva (Molin), római katolikus templom (Szent Henrik). A települést is felszámolták.

– Nagygáj (Veliki Gaj), római katolikus templom (Nagyboldogasszony)

– Nákófalva (Nakovo), római katolikus templom (Szent József)

– Omlód (Omoljica), római katolikus templom (Assisi Szent Ferenc)

– Rezsőháza (Knićanin), római katolikus templom (Urunk feltámadása). A templom tornyát a visszavonuló német katonaság robbantotta fel, végső lebontására 1948-ben került sor.

– Szárcsa (Sutjeska), római katolikus templom (Assisi Szent Ferenc)

– Szécsenfalva (Dužine), római katolikus templom (Szűz Mária oltalma)

– Szenthubert (Banatsko Veliko Selo), római katolikus templom (Szent Hubert)

– Tamáslaka (Tomaševac) római katolikus templom (ismeretlen)

– Torontálalmás (Jabuka), római katolikus templom (Szent Lipót). A templomot az egyház bontotta le.

– Torontálszécsány (Sečanj), római katolikus templom (Szent György)

– Torontálsziget (Sakule), római katolikus templom (ismeretlen)

– Torontáltószeg (Novi Kozarci), római katolikus templom Nagytószegen (Nagyboldogasszony) és római katolikus templom Kistószegen (Jézus Szíve)

– Zsigmondfalva (Lukićevo) római katolikus templom (Szent Zsigmond)

SZERÉMSÉG

Szurcsin – A lerombolt református templom

– Becsmért (Bečmen), református templom

– Beska (Beška), evangélikus és református templom

– Csalma (Čalma), római katolikus templom (ismeretlen)

– Decsk (Deč), evangélikus templom

– Kereked (Krčedin), evangélikus templom

– Nyék (Nikinci), római katolikus templom (Páduai Szent Antal). Az 1944. április 17-én zajlott szövetséges államok által végzett bombázásnak áldozata. A háború után nem került sor felújítására, helyére új, modern, építészeti és művészeti értéket nem képviselő templom épült.

– Szávaiharos (Klenak), római katolikus templom (ismeretlen)

– Szerémszentgergely (Grgurevci), római katolikus templom (ismeretlen)

– Szurcsin (Surčin), evangélikus és református templom

– Újbánóc (Novi Banovci), evangélikus templom

– Újpazova (Nova Pazova), evangélikus templom

– Zimony (Zemun), római katolikus templom Ferencvölgy (Franztal) városrészen (Szent Vendel)

Kapcsolódó:

http://delhir.info/2017/10/31/14-delvideki-papot-gyilkoltak-meg/

Délvidék egyik legszebb templomát rombolták le

Hasonló bejegyzések