HorgosDélvidék 

Már kora reggel sorok voltak a határátkelőknél

Horgosnál és Kelebiánál már szombat reggel kétórás várakozással kellett számolniuk mindazoknak, akik Magyarországra tartottak. Valamivel jobb a helyzet a Horvátországba vezető batrovci átkelőnél, ott egyelőre „csak” egy órát kell várakozni.

Azoknak, akik külföldre terveznek utazni, továbbra is javasolni tudjuk a kisebb, kevésbé forgalmas átkelők választását, aki teheti, kerülje az autóúton történő határátlépést, hiszen ott már péntek délután és szombat hajnalban is tumultus volt.

Magyarország felé érdemes próbát tenni a hercegszántóra Béregen át vezető, éjjel-nappal működő átkelőn, a 7 és 19 óra között nyitva tartó haraszti átkelőn is. A szintén kizárólag napközben működő bajmoki és királyhalmi átkelőnél is szerencsét próbálhatunk. Ugyanilyen nappali munkaidővel működik horgosi kis átkelő is, ezt valószínűleg többen választják majd. Rendszerint Gyálánál is kisebb a sor.

Hasonló bejegyzések