Kiemelt Szerbia 

A szerb igazságszolgáltatás új gyöngyszéme: albán ügyfeleknek is lefeküdt a pajzán bírónő?

Új botrány rázta meg a szerbiai igazságszolgaltatást. A szerb sajtóban megjelent ezzel kapcsolatos állításokat azonban nem árt óvatosan kezelni, figyelembe véve a tomboló szenzációhajhászatot és a gyakori karaktergyilkosságokat.

A közösségi hálón napvilágot láttak M. J., a vranjei alapbíróság bírónőjének provokatív fotói. A Srpski telegraf és az Alo rezsimhű bulvárlapok kapcsolatba léptek Z. C.-vel, a bírónő szeretőjével, aki megmutatta nekik a nővel váltott üzeneteket, valamint részletesen beszámolt a kapcsolatukról.

Szavai szerint M. J. azonkívül, hogy nimfomániás, rendkívül pénzéhes, telhetelen. Ruhatára legalább 20 ezer eurót ér.

Z. C. állítólag azért szakított vele, mert leleplezte a nő sötét titkait.

Állításai szerint M. J. kettős életet él. Napközben a bíróságon, majd otthon és az ismerősök körében tartózkodik,

éjszakáit pedig gyakran ún. ecsort lányként, magyarán: elit prostituáltként tölti.

Kuncsaftjai egy részét a bíróság egyik alkalmazottja hajtja fel. Köztük preševói és koszovói albánok is akadnak. Szolgáltatásaiért 300-tól 600 eurót kért el (ez utóbbi összeg egész éjszakás „munkát” takar).

Miután ezek az állítások napvilágot láttak, az évi szabadságát használó bírónő sokkos állapotba került, majd amikor megnyugodott, mindent tagadott. Azt sem érti, a merész fotói egyáltalán hogyan kerültek a közösségi hálóra.

Az igazságügyi minisztérium viszgálatot indít.

Az egyik szerb valóságshow szerkesztői máris felajánlották M. J.-nek, vegyen részt a műsorukban.

Egyvalami szinte biztos: a bírónő nem a Szerb Haladó Párt tagja. Ha az lenne, a bulvárlapok aligha foglalkoznának az állítólagos kicsapongásaival.

(Fotó: Srpski telegraf)  

Hasonló bejegyzések