Kiemelt Szerbia 

Szeptember 24-étől munkabeszüntetés rövidített órákkal Szerbiában

Miután nem jutott megállapodásra az oktatásügyi minisztériummal a legutóbbi tárgyalásokon, a szerbiai tanügyi dolgozók négy mérvadó, legtöbb tagot tömörítő szakszervezete szeptember 24-étől sztrájkot jelentett be, mely naptól kezdve a hozzájuk tartozó iskolákban rövidített, 30 perces órákat tartanak – írja az Insajder.

Ezt megelőzően  a tanügyi dolgozók szeptember 19-én, azaz szerdán 30 perces órákat tartanak, akárcsak két alkalommal a tanév eleje óta.

Mint arról a DélHír már többször beszámolt, a tanügyi dolgozók azt követelik, hogy a fizetési osztályokról szóló törvényben a kilencedik csoportba sorolják őket, az orvosokkal együtt, mivel a haladó rezsim által kidolgozott új bérezési struktúrával gyakorlatilag fizetéscsökkentés valósulna meg a szakszervezetek szerint.

Hasonló bejegyzések