Újabb népszerűtlen intézkedés a haladóktól: Magasabb útdíj a külföldi rendszámú autóknak
A Putevi Srbije (Szerbia útjai) közválallat már korábban bejelentette, hogy a külföldi rendszámtáblás autók számára emelni fogja az autópályadíj összegét. Ezt most meg is tette.
Szerbiában tehát már szombattól új díjszabás van érvényben a fent említett gépkocsik számára.
A Putevi Srbije közleményében az útdíjak és az euróárfolyam összehangolásának szükségességét említi indokként.
Így például Újvidék és Szabadka között az útdíj 3 euró a külföldi rendszámú személygépkocsik számára. A Tanjug értesülése szerint az útdíjakról szóló új határozat értelmében az útdíjakat ezentúl már 1 százalékos árfolyamingadozás esetén is ki fogják igazítani.
Nem kétséges, hogy valójában a haladó rezsim újabb fosztogatásáról van szó, amely ezúttal a külföldi állampolgárokat, illetve az EU országaiban dolgozó honfitársainkat célozta meg.
Arról nem beszélve, hogy a szerbiai autópályák minősége semmivel sem indokolja a magasabb útdíjak bevezetését.
(Szerb média nyomán)