Kiemelt Szerbia 

Felvidéken is átlagban kevesebb bérért dolgoznak a szerbiai munkások

Nem maradnak túl sokáig a felvidéki munkapiacon a külföldiek, és a megfelelő tapasztalat megszerzése után inkább nyugatabbra távoznak, elsősorban Németországba és Ausztriába. Az ok prózai: túl alacsonyak a bérek. Több mint egy évig csak az ukrán és szerb munkások hajlandóak maradni – derül ki a Pravda szlovák napilap háttércikkéből.

A Pravda megszólított egy szerb munkavállalót, aki elmondta, hogy nem kockáztathat. Még ha Szlovákiában (Felvidéken) 400 eurós nettó bérért is dolgozik, és ezért inkább Németországban próbálna szerencsét, nagy a rizikó, hogy szerencsétlenül választ vállalat, amely aztán nem tudja elintézni a munkavállalási papírokat, és két szék közé esik. Több mint egy évig csak az ukrán és szerb munkások hajlandóak maradni. Ők ugyanis nem európai uniós országból érkezve nem tudnak csak úgy továbbállni nyugatra.

A Szociálpolitikai Intézet elemzése szerint a külföldiek átlagban kevesebb bérért dolgoznak,mint szlovákiai kollégáik. Kivételt csak a topmenedzserek képeznek. Ennek egyik oka, hogy a vendégmunkások olyan munkát is elvállalnak, amit a szlovákiai dolgozó már nem.

Ennek ellenére – vagy pont ezért – van, hogy a külföldiek keményebben harcolnak a magasabb bérekért, mint a hazaiak. A PSA Peugeot Citroen Slovakia nagyszombati gyárában például épp a szerbek voltak azok, akik éles sztrájkba kezdtek és beszervezték a szlovák munkavállalókat.

„Nekem végül nem okozott gondot a jobb fizetését Pozsonyba távoznom, míg néhány kollégám még mindig a sokkal gyengébb fizetésért Nagyszombatban dolgozik. Ha valamikor lehetőségem adódik, biztosan elmegyek Németországba”

– nyilatkozta egy szerb munkavállaló.

(Körkép nyomán)

Hasonló bejegyzések