Világunk 

Savban oldották fel és öntötték a csatornába a szaúdi újságíró holttestét

Feltételezhetően savban oldották fel a Törökország szaúd-arábiai konzulátusán októberben meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságírót. Jamal Hasogdzsi maradványait a konzul házának csatornalefolyójába dobták, akár egy szemetet.

„Megfulladok. Vegyétek le ezt a zsákot a fejemről, klausztrofóbiás vagyok.” Ezek voltak Dzsamál Hasogdzsi utolsó szavai a Daily Shaba nevű török lap vezetője szerint. Az Al-Jazeera által idézett újságíró úgy tudja, Hasogdzsi fejére nejlonzacskót húztak, és így fulladt meg. A gyilkosság hét percen át zajlott, majd a holttestet feltételezhetően savban oldották fel.

A csatornából vett mintavétel során talált savmaradványok alapján a nyomozók arra következtettek, hogy a maró anyag által részben feloldódott holttestet a gyilkosok ide dobták.

Rijád a gyilkosság után egy vegyészt és egy toxikológust küldött Isztambulba azzal a feladattal, hogy megszabaduljanak a holttesttől, és hogy eltüntessék a nyomokat.

A kormánypárti török lap hamarosan képeket közöl azokról az eszközökről, amelyeket az újságíró gyilkosai a követségre vittek, továbbá nyilvánosságra hozza a hangfelvételeket Hasogdzsi halálának utolsó perceiről.

(Magyar média nyomán)

Hasonló bejegyzések