Még kegyetlenebb lesz a módosított munkatörvény
A Szerb Gazdasági Kamara, amely „természetesen” nem a dolgozók érdekeit védi, a Munkáltatók Uniójának nevében javasolta a meglevő munkatörvény módosítását, amit a kormány, majd a parlamenti többség: haladók + a csatlósai, köztük a VMSZ is minden bizonnyal el is fogadja.
A jogszabály a mostaninál ugyan már nem lehet sokkal szigorúbb, hiszen így is maximálisan embertelen, de azért még egy keserű újítást tartalmaz majd.
Ha egy cégnél az alkalmazottak 10 százaléka betegszabadságra megy, a munkáltatónak jogában áll majd lellenőrizni a hiányzások létjogosultságát.
Magyarán: a cégtulajdonos kedvére szimatolhat majd; akár az adott dolgozót kezelő egészségügyi intézményhez, illetve orvoshoz is fordulhat, hogy ellenőrizze indokolt-e a kiírt betegszabdság.
Ez nemcsak a munkavállalók további megaláztatását jelenti majd, hanem az egyébként is túlterhelt orvosok (akiknek a száma Szerbiában folyamatosan fogy) számára külön megterhelés lesz.
A munkaügyi minisztérium, amely a betegszabadságok problémájáról nemcsak szerbiai, hanem kínai és török „beruházókkal” is beszélt, támogatta a kezdeményezett törvénymódosítást.
A miniszter eközben újabban igyekszik megnyugtatni az érintetteket, de nem sok sikerrel.
(radnik.rs nyomán)