Többezres rezsimellenes tüntetés Belgrádban
Sok ezren vonultak utcára szombaton Belgrádban, hogy a haladó rezsim ellen, valamint Borko Stefanović megverése miatt tiltakozzanak – közölte az N1 hírcsatorna.
Az eső ellenére szombaton megtelt a belgrádi Bölcsészeti Kar előtti tér, amint korábban bejelentették a szervezők, a tiltakozáson nem voltak pártjelvények, ugyanakkor a legtöbb ellenzéki vezető is jelen volt.
A tüntetők sípoltak, vuvuzelákat fújtak és rezsimellenes jelszavakat skandáltak. A tüntetés mintegy két órát tartott, 20 óra után oszlani kezdett a tömeg.