Szerbiai közvéleménykutatás: Mi a közös az orvosban, a rendőrben és a bíróban?
Az USAID megbízásából a CeSID (a Szabad választásokért és demokráciáért központ) közvéleménykutatást végzett a „Polgárok észrevételei a szerbiai korrupció elleni harccal kapcsolatban” elnevezéssel. Az eredmény nem meglepő.
Kiderült, hogy a polgárok több mint 50 százaléka úgy véli, az ország szinte minden intézményét megmérgezte a korrupció.
Laura Pavlović, az USAID képviselője az eredményeket közölve kifejtette, hogy a balkáni ország polgárainak 57 százaléka az egészségügyi dolgozókat, a rendfenntartó erőket, illetve a jog képviselőit tartja a leginkább megvesztegethetőknek.
Ugyanakkor az is kiderül, hogy a legtöbb érintett nem tesz feljelentést, ennek oka pedig többnyire a félelem, illetve sokan kételkednek abban, hogy bármit is tehetnek ellene az illetékesek.
A polgárok abban sem hisznek, hogy a Korrupcióellenes Ügynökség hatékonyan végezné munkáját, sokkal inkább vélik úgy, hogy Aleksandar Vučić, a szerb haladó önkényuralom feje a legelkötelezettebb harcos ezen a téren.
Ez utóbbi pedig a szerbiai átlapolgár értelmi és tajékozottsági szintjét is tükrözi, még ha a közvéleménykutatás nem is erről szól…
(N1 hírtelevízió nyomán)