Kiemelt Szerbia 

Daily Mail: „Szerbia a felelős az iráni migránsok beözönléséért?”

Közel 150 migránst mentettek ki november eleje óta a La Manche csatornából – olyanokat, akik a brit partokat igyekeztek elérni. Nagy többségük iráni.

A brit Daily Mail napilap feltételezése szerint az Iránból érkező illegális bevándorlók számának ugrásszerű növekedéséért Szerbia a felelős.

A lap szerint a balkáni ország bevándorlási politikáját már korábban is elítélték,

„annak köszönhető ugyanis a Franciaország és Nagy-Britannia között víziúton a szigetországba beáramló migránsáradat”.

Mint tudjuk, Szerbiában nemrégen döntés született arról, hogy az iráni állampolgárok vízummentesen utazhassanak be az országba.

Ennek célja – legalábbis a szerb kormány szerint – a két ország közötti turizmus, illetve az iráni befektetések (!) fellendítése volt.  

Ezzel szemben – a határozat eredményeképpen – nagy számú iráni állampolgár kért menedékjogot Szerbiában, illetve használta ki a lehetőséget, hogy tranzitországként lépjen be az országba, majd folytassa útját Nyugat-Európába.

Szerbia a közelmúltban visszavonta az egyezményt, mégpedig az EU kifejezett aggodalmának hatására. Ettől függetlenül október 17-ig (azaz a visszavonás időpontjáig) kb. 40000 iráni migráns érkezett Szerbiába.

(B92 nyomán)  

Hasonló bejegyzések