Kiemelt Szerbia 

Az év locsogója: Vučić! Íme mennyit beszélt (összesen) a tévében a 2018-as évben

A szabácsi (šabaci) helyi televízióban sugárzott A Jó, a Rossz és a Csúf (Dobar, loš, zao) szatirikus műsor szerkesztői kiszámolták mennyit beszélt Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó 2018-ban a nemzeti frekvenciával rendelkező televíziók műsoraiban.

Az alábbi számadatok nem tartalmazzák a híradókban megjelent rövidebb nyilatkozatait. Azokkal együtt a lenti statisztika még félelmetesebb lenne.

Kizárólag Vučić különböző műsorokban történt vendégszerepléseinek, élőben sugárzott szokásos és úgynevezett rendkívüli sajtótájékoztatóinak gyakoriságáról és időtartamáról van szó.

A diktátor

365 nap alatt 302-szer jelent meg a képernyőkön, ami minden bizonnyal világcsúcs!

Ezt alighanem Kim Dzsong Un is megirigyelné.

Fecsegései naponta átlagosan 17 percig tartottak. A hangsúly az „átlagos” szón van. Akadtak persze olyan napok, amikor a verbális terrorja órákig elhúzódott.

Leghosszabb televíziós szereplése több mint 3,5 óráig tartott.

Ez a Happy Televízió Ćirilica c. műsorában történt.

Fontos kiemelni, hogy amióta hatalmon van, Vučić egy vitaműsorban sem vett részt. Szereplései maratoni monológokból állnak, amelyek során a műsorvezetők jóformán szóhoz sem jutnak.

Mi több, az önimádatban szenvedő, hatalomtól megrészegült Vučić gyakran ok nélkül sértegeti és megalázza az egyébként talpnyaló műsorvezetőket, akik amúgy sem mernek neki feltenni provokatív kérdéseket.

Ha valakiben netán felmerült a kérdés, hogy jelenhettek meg a szabácsi tévében az említett tények, ennek egyszerű a magyarázata. Szerbiában csak három szabad község létezik, amelyekben nem a haladók gyakorolják a hatalmat: a szabácsi, a paraćini és a čajetinai. Ennélfogva csak ott létezik szabad újságírás. És persze elvétve az interneten (pár You Tube-csatorna és portálok, mint amilyen a DélHír).

Megfigyelhető, hogy az utóbbi időben Pásztor István is rengeteget szerepel a VMSZ szócsöveinek számító médiumokban,

ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy az uralkodási módszerei, a stílusa és a modora emlékeztet a Vučićéra. 

Hasonló bejegyzések