Anyaország Kiemelt 

Orbánék több médiumot is kitiltottak a kormányinfóról

A jelentősnek számító sajtóesemény a magyarországi médiaviszonyok között üdítő színfoltnak számított, gyakorlatilag az egyetlen olyan alkalom volt, amikor kormánytagtól, fontos kormányzati döntésekről lehetett kérdezni.

Ezért is tűnhet először meglepőnek Orbán Viktor szereplése, hiszen ő évek óta nem tart rendszeres sajtótájékoztatókat, a baráti média kényelmes kérdései és a közpénzből fizetett simulékony mikrofonállványok erdejében pedig nem kellett számolnia kellemetlenkedő, „rosszindulatú emberek előítéletes kérdéseivel.”

Ezzel a jeles eseménnyel kapcsolatban

nem teljesen világos koncepció alapján több lapnak is jelezték, hogy nem fogadják el a regisztrációjukat, vagyis a munkatársaik nem mehetnek be a sajtóeseményre, nem kérdezhetik Orbán Viktort.

Az érintett lapok:

  • Magyar Hang,
  • Azonnali,
  • Klubrádió,
  • Mérce,
  • Direkt36,
  • Hócipő,
  • a jobbikos Alfahír.

A Hvg.hu azt írta, hogy a Klubrádió csütörtök reggeli műsorában ismertették, hogy hajnalban kaptak levelet a Miniszterelnökségtől, pedig az elsők között kérvényeztek minden létező csatornán belépést a sajtótájékoztatóra. Ők úgy tudják, hogy más, lustább szerkesztőségek későn regisztrálva is pozitív visszajelzést kaptak, míg a Klubrádiónak nem jutott hely.

Az Azonnali azt írta, nekik is a helyhiányra hivatkozva utasították el a regisztrációjukat, és a Mérce regisztrációját is ugyanezzel az indokkal utasították el.

A Direkt36 azt írta,

„a nagyarányú médiaérdeklődés miatt minket nem engednek be Orbán Viktor mai sajtótájékoztatójára. Reméljük, a következő ilyen eseményt sikerül egy nagyobb terembe szervezni, és nem kell ismét Brüsszelig utaznunk, hogy személyesen kérdezhessünk a miniszterelnöktől.”

(Index nyomán)

Hasonló bejegyzések