Anyaország Kiemelt 

A kormány szerint a Magyar Posta és a NAV illegálisan pénzelte a Jobbikot

Összehívja a Jobbik rendkívüli kongresszusát Sneider Tamás, mert az Állami Számvevőszék újabb 270 millió forintra (kb. 100 millió dinár) büntette mondvacsinált okok miatt a legnagyobb ellenzéki pártot. Ezt a párt elnöke a Jobbik-frakció képviselőivel közösen, a szervezet székháza előtt jelentette be.

Sneider közölte: a két-négy héten belül megrendezendő tanácskozás két napirendi pontja

a Jobbik megszűnésének lehetősége”, ami a parlamenti frakció végét is jelentené, a másik „a nemzeti ellenállás folytatásának megtárgyalása”.

Akármi történik, nem adják fel a harcot, nem adják fel a küzdelmet, mert ez a kötelességük – fogalmazott.

Sneider Tamás elmondta:

az eddig kirótt, összesen mintegy egymilliárd forintnyi szankció behajtása ellehetetleníti érdemi részvételüket az európai parlamenti választási kampányban.“

A nemzeti néppárt elnöke arra célzott, hogy a bírság elsődleges célja a Jobbik EP-választási kampányának ellehetetlenítése.

Az ex(?)fideszes  Domokos László által vezetett Állami Számvevőszék egy 2017-es maradványösszeg, valamint a NAV és a Magyar Posta felé fennálló tartozásukat értékelte tiltott támogatásként.

Az Állami Számvevőszék csütörtökön tette közzé jelentését, eszerint a legnagyobb ellenzéki pártot 136,4 millió forintra büntette meg, ez az állami támogatás megvonásával együtt 270 millió forint elvonást jelent.

A Jobbik szerint viszont az egész eljárás abszurd, mivel az ÁSZ által ismeretlennek minősített 52,1 millió forintnyi saját forrása a párt 2017. évi maradványösszege, a szállítói hiteltartozás pedig két állami intézménytől származik. Vagyis – szerintük – az a helyzet állt elő, hogy

az ÁSZ szerint a Posta és a kormányhivatalként működő NAV finanszírozta tiltott módon a Jobbikot.

(Magyar média nyomán)

Hasonló bejegyzések