Kiemelt Szerbia 

Továbbra is veszteséges a Vučić-rezsim egyik „ütőkártyája”, az Air Serbia?

Az állam szándékosan késlelteti az Air Serbia légitársaság tavalyi gazdasági-pénzügyi eredményeinek közzétételét?

A Danas napilap rámutat, hogy Aleksandar Vučić önkényuralkodó egyik büszkesége, az Air Serbia 2013 óta folyamatosan halmozza a veszteséget.

Tavaly sem volt ez másképpen. A veszteségről szóló jelentés azonban csak e hó végén készül el, bemutatásra pedig csak júliusban vagy augusztusban kerül.

A kormány alighanem időt akar nyerni ahhoz, hogy a légitársaságba pumpált közpénzeket (vagyis mindannyiunk pénzét) „besorolhassa”.

Valamilyen módon ugyanis meg kell indokolni-nevezni azokat az állami támogatásokat, amelyek a krónikusan veszteséges vállalatot életben tartják.

Tavaly az Air Serbia kisegítését (támogatások folyósítását) a rezsim a „turizmus serkentésével” magyarázta.

(fotó: srbijadanas.com)

Hasonló bejegyzések