Nem engedik ki a börtönből Magda Marinkót
A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája nem engedélyezte a szerbiai Marinko Magda sorozatgyilkos feltételesen szabadlábra bocsátását.
A Legfelső Bíróság előre kitervelten, nyereségvágyból, több személy ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és lőfegyverrel, illetve lőszerrel való visszaélés bűntette miatt ítélte életfogytig tartó szabadságvesztésre Magdát, amelyből legkorábban 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A bíróság az elutasító döntés meghozatalakor egyebek között figyelembe vette az elkövetett bűncselekmény súlyosságát, valamint azt is, hogy az elítélt semmiféle megbánást nem tanúsít.
Szerbiában a bíróság a férfit távollétében – a Vajdaságban elkövetett bűncselekmények miatt – halálbüntetéssel sújtotta, amit a halálbüntetés eltörlése után 40 év szabadságvesztésre változtattak. Ennek letöltését magyarországi szabadulását követően kezdheti meg Marinko Magda.