„Szerbiában nem kizárt az össznépi lázadás”
Ha szükség mutatkozik, az ellenzék polgári engedetlenséget, sőt, össznépi lázadást indít. Ennek súlya alatt a rezsim kénytelen lesz lehetővé tenni a szabad és egyenrangú választásokat vagy egyszerűen átadni a hatalmat.
Ezt nyilatkozta a Vreme hetilapnak Boško Obradović, az Oltárajtó elnöke és a Szövetség Szerbiáért tömörülés egyik vezetője.
Hozzáfűzte: az ellenzék nem vesz részt azokon az esetleges választásokon, amelyeket 45 napon belül írnának ki.
Mint mondta, legalább hat, de inkább kilenc hónapra lenne szükség ahhoz, hogy a pártok és koalíciók normális, korrekt, szabad választási feltételek mellett vegyenek részt a megmérettetésen. (A médiazárlat feloldására és a választói névjegyzék rendezésére célzott.)
Obradović elképzelése szerint a lázadás először külön-külön zajlana a szerbiai városokban, majd
a végén az összes demonstráló Belgrádban gyűlne össze, ahol véget vetnének az önkényuralomnak.
Megerősítette, hogy a Szövetség Szerbiáért már hónapok óta tárgyalásokat és egyeztetéseket folytat minden jelentős ország nagykövetségével.
Az ellenzéki tömörülés kiforrott programmal rendelkezik, de a rezsim által felállított médiablokád miatt nincs hol bemutatnia, mondta.
Végezetül kiemelte,
az ellenzék nem gyűlöli Aleksandar Vučić elnököt, csak undorodnak tőle.
Állandó színészkedésével, nyafogásával és fenyegetőzéseivel utáltatta meg magát.
A képen: Belgrád, 2000 október 5.