„Egy az ötmillióból” negyedszer Szabadkán: „Menniük kell, hogy mi maradhassunk!”
Pénteken este ismét utcára vonultak Szabadka polgárai, hogy a haladó rezsim iránti elégedetlenségüknek hangot adjanak. A felszólalók ezúttal Milica Kralj rendező és Katarina Đoković egyetemista voltak.
Kiderült, hogy a következő héten már új útvonalon sétálnak a tiltakozók, de ennek részleteire egyelőre nem derült fény.
A bevezetőben megemlítésre kerültek Stevan Bakić, a haladó párt helyi képviselőcsoportja elnökének a minapi községi képviselő-testületi ülésen elhangzott „egyértelmű fenyegetései” is, aki a polgárokat azzal vádolta meg egyebek között, hogy nem szabadkaiak és nem a személyes érdekeik vezérlik őket. Emellett Bakić, mint tudjuk, kijelentette, hogy precíz nyilvántartást vezetnek a résztvevőkről.
A szervezők részéről az is elhangzott, hogy
„nagyon sokan emelték fel szavukat a haladó képviselő kijelentései nyomán, valaki azonban ismét csendben maradt: a haladók leghűségesebb kispajtása, a VMSZ, amely a hatalom minden előnyét élvezi Szabadkától Belgrádig”.
Éppen emiatt a szervezők bátorságra, a méltóság megőrzésére, illetve a még nagyobb számban való részvételre szólították fel a polgárokat.
Az első felszólaló, Milica Kralj rendező bevezetőjében a polgárokon kívül jelképesen szép estét kívánt a „társadalom söpredékének, a hamis elitnek, a gyűlölet szószólóinak, a pszichopatáknak, a rezsim által jól fizetett csatlósoknak”.
A rendező a részvételének egyik legfontosabb okaként említette azt a 650 ezer polgárt, akik Szerbia ún. újabb kori történelmének során eltávoztak az országból a rezsim által gyakorolt nyomás és a kilátástalanság miatt.
„Ez 650 ezer, az ország ellen elkövetett bűntény” – hangsúlyozta Kralj. Hozzátette: „a rezsim elvette a polgároktól az országukat, és bűntények elkövetésére szakosodott magánvállalattá változtatta azt”.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy amíg a hétköznap embere SMS-ek küldésével próbál hozzájárulni a beteg gyermekek gyógyításához, addig Aleksandar Vučić szerb elnök az év 365 napján keresztül tartó kampánya során él vissza ugyanezekkel a gyermekekkel.
Kitért a szerbiai vállalatok és ingatlanok kiárusítására is. Mint mondta, „senki sem tudja ki és milyen feltételek mellett jut hozzá az ország javaihoz”.
Felszólalása végén megszólította a haladó rezsim fejét is:
„Aleksandar Vučić, ha befejezted a nyilvántartásba vételt, hadd mondjak neked valamit: mi szabad emberek vagyunk! Fel a fejjel és egyenes derékkal mondjuk ki: Most már elég volt!”
A második felszólaló, Katarina Đoković egyetemista elsősorban a fiatalokat érintő súlyos problémákra mutatott rá, az elvándorlásra, az ökológiai hiányosságokra, a gazdaság hanyatlására. Reményét fejezte ki, hogy gyermekei nem fogják norvég, vagy német kiejtésmóddal beszélni a szerb nyelvet .
Hangsúlyozta, nem áll szándékában elhagyni Szerbiát, ennek érdekében pedig nem engedhetjük át azt a rezsim kezeibe.
„Ezért nekik menniük kell, hogy mi maradhassunk!”
– mondta felszólalása végén.
(Fotók: Délhír portál)