Délvidék Kiemelt 

Megkezdődött a magyar állampolgárok szerbiai vagyonvisszaszármaztatása

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma nagyra értékeli, hogy megkezdődött a magyar állampolgárok szerbiai vagyonvisszaszármaztatásának folyamata – áll a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében.

A magyar-szerb történelmi megbékélés fontos része, hogy a korábban elkobzott vagyonok jogos tulajdonosaikhoz kerüljenek vissza, így számos magyar család is számíthat vagyonának visszatérítésére.

A folyamat eredményeként magyar-szerb viszonylatban a korábban nyitott kérdést jelentő vagyonvisszaszármaztatás is megnyugtatóan rendeződik, ezzel megoldódott a viszonossággal kapcsolatos több éve tartó dilemma.

A két ország közötti együttműködés az elmúlt években páratlanul magas szintre fejlődött, ami lehetővé tette a fenti célok elérését, és amelyre a szerb fél hathatós közreműködése nélkül nem lett volna mód. A Külgazdasági és Külügyminisztérium örömmel veszi tudomásul, hogy a visszaszármaztatáson keresztül lezárulhat közös történelmünknek e fejezete, ami kétoldalú kapcsolataink további bővülését, fejlődését segítheti elő – írja a minisztérium, a kormany.hu-n közzétett szövegben.

Hasonló bejegyzések