Kiemelt Szerbia 

Aleksandar Vučić saját magát nevezte idiótának – de valószínűleg nem szándékosan tette

Komoly bakit követett el a haladók feje a Szerbia jövőjének elkeresztelt vándorcirkuszának egyik minapi állomásán. Sokak szerint ez is arra utal, hogy az ország elnökén eluralkodott a pánik.

„Nagyon bátrak, holmiféle idióta matricákat ragasztgatnak. Hadd tegyék, eltakarítjuk mi azt, ahogyan az országot is megtisztítjuk a szennytől és az adósságoktól, amit ezek hagytak hátra”

– mondta Vučić a tiltakozó polgárok akcióira, illetve az ellenzéki képviselőkre célozva.

Mint tudjuk, a tüntető polgárok egy csoportja Belgrádban csokorba gyűjtötte Aleksandar Vučić soha meg nem valósult, hamis ígéreteit, hazugságait, majd azokat öntapadós matricákra nyomtatták, és a város számos pontján kiragasztották.

Ezáltal a rezsim feje valójában önmaga gondolatait nevezte idiotizmusnak.

Számos vélemény szerint a huzamosabb ideje tartó polgári tiltakozások megingatták a haladók fejének önbizalmát, és immár teljesen irracionális, meggondolatlan kijelentések jellemzik nyilatkozatait.

(Srbin.info nyomán)

Hasonló bejegyzések