Feszültséget kelt a szerb vezérkari főnök (is): „Szerbia biztonsági helyzete stabil, de kiszámíthatatlan”
Milan Mojsilović altábornagy, a szerb hadsereg vezérkari főnöke a szerbiai köztelevíziónak adott nyilatkozatában elmondta a koszovói helyzet kapcsán közölte, hogy „nagyon összetett helyzetről van, és túl sok a feszültség”.
„Szerbia elkötelezett a koszovói kérdés békés megoldása mellett, ezért jelenleg nincs tervben a katonaság bevonása, de katonaként ezt a lehetőséget sem zárhatom ki”
– hangsúlyozta Mojsilović.
Nyilatkozatából nem marad ki a haladóktól megszokott propagandaízű hangvétel sem:
„A szerbiai katonaság sokkal erősebb ma, mint tegnap volt, és sokkal erősebb lesz holnap, mint amilyen ma”.
– Tizennégy MiG repülővel rendelkezünk, amelyből tíz Szerbiában van, négyet pedig Fehéroroszországban újítanak fel” – tette hozzá.
Korábban a szerb sajtó már megszellőztette a hírt, mely szerint március 24-én, azaz a NATO húsz évvel ezelőtti akciója kezdetének évfordulóján minden eddigitől nagyobb, a katonai és rendőri erők felvonultatását célzó parádéval emlékeznek meg az eseményről.
(Szerb sajtó nyomán)