Kiemelt Szerbia 

Megijedt? Vučić megkegyelmez a tüntetéseken letartóztatott polgároknak

A szerb rezsimfő „nagylelkűen” bejelentette, hogy indítványozza az illetékes szervektől a hétvégi demonstrációkon őrizetbe helyezett, szabálysértéssel vádolt résztvevők szabadlábra helyezését.

Mint mondta, ez alól kivételt képeznek az álarcos és motorfűrészes tiltakozók, illetve akik megtámadták a rendőröket

– ha volt ilyen egyáltalán (a szerk. megjegyzése).

Ez azt jelenti, hogy elfogadnák azon „vétkesek” fellebbezési kérvényét, akik a vádak szerint szabálysértést követtek el, illetve „a törvénnyel összhangban megkegyelmeznek egyes, bűnvádi eljárás alatt lévő polgároknak is”.

Ez alól képeznek kivételt a fentiekben említett „támadók és elmaszkírozott, felfegyverzett elvetemült erőszakoskodók”.

Emlékeztetőül:

a Szövetség Szerbiáért ellenzéki tömörülés képviselői korábban felszólították Aleksandar Vučićot, hogy tegyen ilyen irányú lépéseket, ellenkező esetben csendes és folyamatos tiltakozásokat tartanak a szerb elnökség épülete előtt.

Felmerül a kérdés, hogy a rezsim első embere megijedhetett és megtört az ellenzék által gyakorolt nyomás alatt, vagy csupán taktikai megfontolásból, illetve propagandacélokból próbálta bebizonyítani „nagylelkűségét”, eljátszva az irgalmas szamaritánust?

Hasonló bejegyzések