„Jelenleg az a kérdés, hogy a magyarság meg tudja-e őrizni Kárpát-medencei többségét”
Sneider Tamás, a Jobbik elnöke szerint az Orbán-kormány tétlenül nézi, ahogy a magyarok tízezrei hagyják maguk mögött Magyarországot, miközben támogatóan lép fel a propagandájában általa is veszélyesnek titulált bevándorlás kapcsán.
A politikus Facebook-bejegyzésében emlékeztet rá, hogy Gyurcsány és Orbán kormányzása arra volt elegendő, hogy az Európai Unió második legszegényebb országává tegye Magyarországot, miközben az a tagállamok közül az egy főre eső kifizetett támogatások mutatójában a legjobban áll.
Jelenlegi adatok szerint 266 ezer külföldi él életvitelszerűen Magyarországon munkavállalási vagy tanulási céllal. Vannak olyan települések, ahol már ukránul kénytelenek kiírni a tájékoztatást, a fővárosban pedig óriási áruházakban árulják az üzletek a termékeiket, a számla iránt érdeklődő viszonteladóknak pedig idegen akcentussal adják a tudtukra a jellemzően ázsiai eladók, hogy nem beszélnek magyarul.
A Jobbik elnöke úgy véli, hogy Magyarországon egyidejűleg felgyorsult a népességfogyás, a kivándorlás és a bevándorlás, amelyek külön-külön is komoly próbatétel elé állíthatnak egy nemzetet, így számunkra jelenleg nem az az elsődleges kérdés, hogy Nyugat-Európa megőrzi-e keresztény gyökereit, hanem az, hogy a magyarság meg tudja-e őrizni még mindig meglévő Kárpát-medencei többségét.
A jobbikos politikus arra következtet, hogy ha Nyugat-Európa a jövőben is kitart a jelenlegi politikája mellett, ellenáll a harmadik világbeli bevándorlási hullámnak, megerősíti a határait az Orbán által nem támogatott Frontex bővítésével,
„akkor a hiányzó munkaerőt még inkább a legszegényebb keleti országokból fogja elszívni. Konkrétan tőlünk.”
Orbán Viktor pedig – Sneider szerint – hiába próbálja a fake news gyárán keresztül azt hazudni, hogy a kivándorlási hullám megállt, a magyarok pedig tömegesen vándorolnak vissza, miközben a nyugati nemzetek statisztikái azt mutatják, hogy tovább növekedett a hazájukba érkező magyar munkavállalók száma.
Ezért Sneider szerint az elkövetkező választásnak nem kisebb a tétje, minthogy a hagyományosan heterogén Kárpát-medencében megőrzi-e a domináns jellegét a magyarság, vagy idegenekkel töltik fel a kilátástalanság elől a jobb élet reményében nyugatra távozó honfitársaink szülőföldjét.
„Aki a Fideszre vagy az általa gründolt kis- és kamupártokra szavaz, az a balkáni korrupció mocsarába löki a nemzetet, ahonnan a jövőben újabb százezrek vándorolnak el, hogy a helyüket mongol, kínai, vietnámi, ukrán, indiai bevándorlók vegyék át.”