Kiemelt Világunk 

„Ki a magyarokkal az országból!” – betörtek a katonatemetőbe a magyargyűlölők

A magyarok imádkoznak, a románok káromkodnak, és úgy tűnik, az erőszak erősebb a rendnél. A csendőrök sem tudták megfékezni a román tömeget – írja az ITThon.ma.

Az egymásnak feszülés már több órája tart.

A temetőbe behatoló románok egy csoportja letört több magyar fakeresztet, egyet a temető elő dobtak. A hátulról a temetőbe beszökő románok egy csoportja felmászott a kerítésre, onnan bántalmazta és szidalmazta az imádkozó magyarokat, tele torokból üvöltik, hogy „ki a magyarokkal az országból”. A magyarok közül többen sírva fakadtak.

A HotNews román hírportál szerint (egyébként szintén azt hazudva, hogy a a katonatemetőben elsősorban románok vannak eltemetve) a magyarok csendőri fedezet mellett vonulnak el.

A horda elérte a célját, elkezdődött az ún. „hősök napi ceremónia”, felolvassák az ide el nem temetett katonák nevét, a magyar honvédek keresztjeit pedig kitépték, sírjaikat megtaposták.

Hasonló bejegyzések