Kiemelt Szerbia 

Az állam két kézzel szórja az adófizetők pénzét: Huszonegy millió euró a szerb légitársaságnak

A nemzeti légitársaság az elmúlt évben 12,2 millió eurós bevételt valósított meg, a vele szoros kapcsolatban álló cégekkel együttesen pedig 11 milliót – írja a Danas című napilap.

Ezzel szemben a cég a 2017-es évet 16 milliós profittal zárta, de 21 millió eurós állami támogatással. Tehát ez utóbbi nékül a cég az elmúlt években valójában veszteségesen működik.

Az Air Serbia különböző intézkedésekkel igyekezett enyhíteni veszteségeit az elmúlt időszakban,

ilyenek például a járattörlések, a szolgáltatások árainak emelése, de kölcsönökből is próbálkozik fennmaradni.

Ugyanakkor a haladó kormány nem sajnálja pénzzel tömni a céget, hiszen minden bizonyal presztízskérdést csinál abból, hogy a balkáni országnak legyen egy (látszólag sikeres) légitársasága.

Mindezt persze „jó szokás” szerint az adófizetők zsebéből kivett pénzekből fedezi.

(Danas nyomán)   

Hasonló bejegyzések