Kiemelt Világunk 

Részegen tartott ünnepi beszédet a horvát államfő?

1995. augusztus ötödikén foglalta vissza a Vihar (Oluja) nevű hadművelet keretében Franjo Tudjman a szerb szakadárok által 1991-ben elfoglalt Krajinát. Az akkor még szerb többségű terület önálló köztársasággá nyilvánította magát. Zágráb először tűrt, és erőt gyűjtött.

Majd huszonkilenc évvel ezelőtt – az akció nevéhez méltóan – viharos gyorsasággal (gyakorlatilag egy nap alatt) csapott le, és foglalta vissza a területeket az Ante Gotovina vezette horvát haderő.

Szerb részről mindez több tízezer szerb család elűzését jelentette: több mint kétszázezer szerbnek kellett menekülnie. Hiába biztosított a tudjmani Horvátország is széles jogokat a szerb kisebbségnek, a közhangulat nem volt olyan, hogy a szerbek többsége vissza mert volna térni. Nem véletlen: miközben 1991-ben a lakosság tizenkét százaléka még szerb volt, mára négy százalékra csökkent az arányuk.

Az idei évben is természetesen a hivatalos Zágráb és a hivatalos Belgrád a saját olvasatában emlékezett: Horvátország „a Honvédő Háború győzelméről”, Szerbia az „Emlékezés Napjáról”.

A tavalyi csörte, amikor Aleksandar Vučić Hitler zsidóellenességéhez hasonlította a horvátok vélt szerbellenességét, idén meglepő módon elmaradt.

Szokatlan beszéd

Inkább a horvát belpolitikában volt hír a knini megemlékezés – mégpedig Kolinda Grabar-Kitarović jobboldali államfőnek a szokásosnál kissé könnyedebbre, lazábbra vett beszéde miatt. Egyes újságok szerint a horvát államfő ittasan állt ki az ünneplők elé. Még Ivo Josipović, egykori szocdem államfő is kissé álszenten jegyezte meg:

„sokan kérdezik, hogy nem ivott-e alkoholt a beszéd előtt Grabar-Kitarović”.

A horvátul és angolul elmondott beszédben Grabar-Kitarović kiemelte az USA-val való szövetség, a NATO-tagság fontosságát. Azt mondta, hogy Horvátországra az USA mindig, mindenhol számíthat, és megígérte: ahogy a horvát katonák védték Knint, ugyanúgy fogják a transzatlanti érdekeket védeni Afganisztában is, vagy a világ bármely más helyén(Forrás: Átlátszó)

Hasonló bejegyzések