Anyaország Kiemelt 

A magyar kormány nem tudott arról, hogy az oroszok fegyvereket szállítanak a fejük fölött Szerbiába?

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Oroszország úgy szállított fegyvereket légi úton Szerbiába, hogy a civilnek mondott szállítógép a magyar légtéren is keresztül ment.

Az ügy azért is pikáns, mert az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankciói miatt ez nem valósulhatott volna meg, Románia meg is tiltotta, hogy a páncélos szállítmány áthaladjon az országa területén.

Korábban Gulyás Gergely magyar kancelláriaminiszter a július végi kormányinfón arról úgy nyilatkozott, hogy az említett gépet „nem kellett átengednünk”, mivel az oroszok arról azt mondták (értsd: hazudták), hogy az nem katonai, hanem polgári gép.

Az oroszok valószínűsíthetően ugyanígy jártak el Szlovákia, illetve Lengyelország légterében is.

Mindenesetre ettől még érdekes, hogy

a Vlagyimir Putyinnal szoros baráti és szövetségi viszonyt ápoló Orbán Viktor honvédelmi minisztere minderről állítólag semmit sem tudott.

A szállítmányt firtató képviselői kérdésre ugyanis Benkő Tibor azt válaszolta: „a kormány irányítása alatt álló honvédelmi tárca, illetve a Honvédelmi Minisztérium által irányított Magyar Honvédség Parancsnoksága az orosz féltől nem kapott semmiféle megkeresést, ennek megfelelően engedély kiadására sem kerülhetett sor”.

Arra nem tért ki a miniszter, hogy a NATO tagok részéről érkezett-e panasz az ügy kapcsán. Igaz, a magyar honvédelmi miniszter arról sem beszélt, hogy hazánk élt-e panasszal Moszkva irányába.

(Alfahír nyomán)

Kapcsolódó:

Aleksandar Vulin újabb páncélos járművek vásárlását jelentette be

Hasonló bejegyzések