Győzelem? Az egyetemisták visszadják a rektorátus kulcsait
Az „Egy az ötmillióból” ellenzéki tömörüléshez tartozó egyetemisták, akik 12 nappal ezelőtt blokád alá vonták a belgrádi egyetemet, most visszavonulót fújnak, mert, mint mondták „Ivanka Popović rektor betartotta ígéretét”.
Mint tudjuk, az egyetemi hallgatók követelték, hogy Popović tegyen javaslatot Siniša Mali felmentésére Ana Brnabić kormányfőnél.
A rektor most megjelölte november 4-ét a pénzügyminiszter státusát érintő kérdés rendezésére, ezért a fiatalok úgy döntöttek, hogy az intézmény kulcsait visszaadják.
Mila Jovanović egyetemi hallgató a sajtónak nyilatkozva elmondta, győzelemként ítélik meg a rektor ígéretét, mint mondta,
„ezzel is bebizonyosodott, hogy a belgrádi egyetem jelenleg Szerbia egyetlen szabad intézménye”.
Aleksandar Vučić szerb rezsimfő ezzel kapcsolatban cinkus megjegyzést tett:
„Támogatom a rektor és az egyetemisták szerelmi viszonyát!”
(Szerb sajtó nyomán, fotó: Jovana Tomić)